Választható valuták

Judzsin Koreai Patikája

Düh betegség

Gyakorlatilag egy mentális alapokon álló, fizikai tüneteket is felmutató kórkép, amely a társadalmi berendezkedés okán, az egyénben felgyülemlő igazságtalanság érzést és ezzel együtt a tehetetlenség érzetét jelenti, azzal a biztos tudattal megfejelve, hogy hosszú-hosszú időn keresztül esély sincs a pozitív irányú változásra. Amikor a környezet, a kultúra, a szokások, vagy egyéb bebetonozódott hiedelmek a közegben, amiben élünk, belekényszerít egy alá-fölé rendelt, mozdíthatatlan szituációba, tehetetlenségbe, vagy amikor a nemünk, családi hátterünk, tanult vagy tanulatlanságunk determinál, amit igazságtalanságnak élünk meg.

Koreában csuszak-nak hívják hálaadás ünnepét. Az én korosztályom ilyenkor kötelező jelleggel elutazik a férj szüleihez és három napig főz, mos, takarít, anyós vezényletével, a férjek életkora szerinti piramisba sorolva. Nálunk én voltam a legfiatalabb meny, úgyhogy ki is húztam magam ez alól, amikor csak lehetett, de előfordult, hogy nem lehetett, olyankor ünnep után próbáltam kipihenni a dolgot. Viszont én nem születtem ebbe bele, a velem szemben támasztott elvárások korántsem voltak olyan komolyak, mintha koreai lettem volna.

Ha hasonló módon rangsorolva van az ember a gyerek iskolájában a többi szülő között, a munkahelyén, a saját családjában, a férje barátainak feleségei között, és gyakorlatilag az egész élete ebben telik minden fronton, kiutat majd az öregség jelent, cserébe a fizikai képességek csökkennek, a vélt szabadság korlátozott módon élvezhető és mindig, minden közösségben lesz nálunk idősebb, feljebbvaló, hát az tényleg hvá pjang, bármilyen birka természetű legyen is valaki. Tehát ez egy fajtája a depressziónak, egy olyan depresszió, aminek bizony van racionális alapja.

Azért hozom ide, mert a magyarok éppen úgy szenvednek ettől, mint a koreaiak, legfeljebb nincs külön neve náluk.

A tünetei:

  • Légzési nehézség
  • Emésztési nehézség, különösen gyomortájéki fájdalom, puffadás.
  • Szívritmus zavar
  • Stresszre haragos reakció
  • Általában, haragos reakció, düh
  • Torokszorító érzés
  • Erős feszültség
  • Álmatlanság
  • Ingerültség
  • Száraz bőr, ekcéma
  • Gyulladások testszerte
  • Alkoholba, kábítószerbe menekülés
  • Láncdohányzás
  • Fogcsikorgatás, különösen alvás közben, fájó, merev állkapocs
  • Öncsonkításra való hajlam, gyermekeknél gyakran hajtépés, körömrágás, de ez felnőtteknél sem ritka.

Ezen kívül minden egyéb, ami a visszafojtott érzések mérgező hatása által keletkezik az emberi testben és tudatban.

A hánühák (hagyományos koreai orvoslás) szerint valóban „hvá”, azaz az indulat, a düh, a harag bent rekedése általi energetikai blokk, ami nagyon súlyos, akár halálos kimenetelű infarktust, agyvérzést, hasonló, „katasztrófa jellegű” fizikai betegségeket eredményezhet. Ugyanígy az öngyilkosság bizonyos, különösen agresszív formáit (akasztás, vonat elé ugrás stb.) is magával hozhatja. Csökkent ítélőképességet, túlzott gyanakvást mások szándékai felől, bármilyen eltorzult formában kifejeződő igazságtalanság érzetből fakadó dühöt jelent ez a betegség.

Külön hánják (hagyományos koreai gyógyfőzet) kúra van rá, más gyógynövényekkel, mint a „normális” depresszió esetében, hiszen itt, a tűz elemet kell a helyére tenni, illetve annak blokkját megszüntetni.

Három hónapos (70 tasak/hó) a kúra, jelentős eredményeket lehet vele elérni.

Magyar